Fehérvár környékiek figyelem! Megvannak a fix traffipax helyek!

Minden autóst érintő változást hozott az idei év. Az ORFK-nak ítélt 14 milliárdos pályázatot ez év végéig használhatja fel a korábbi traffipax rendszer megreformálására, hatékonyabbá tételére.

Az új típusú sebességmérők ugyanis nem csak a gyorshajtókat szűrik majd ki, hanem figyelik a záróvonal átlépését, a piroson való áthajtást, a leállósávon való haladást, de még a biztonsági öv bekötését – vagy annak hiányát is.

Az ország 132 közútján elhelyezett traffipaxokkal kapcsolatban még titkolóznak, a kihelyezések pedig már elkezdődtek.  Az éles üzem megkezdéséről, a fix sebességmérők térképéről várjuk még a tájékoztatást, amit a rendőrség honlapján fognak közzétenni.

A Fejér Megyei Hírlapban olvastuk, hogy már több mérési pontot sikerült felfedezni a megyére tervezett 9-ből.traffi2

  1. Már több mint egy hónapja látható az az oszlop, mely az M7-es autópálya Székesfehérvár melletti szakaszán, a Seregélyesi út felőli lehajtót követően található, erre telepítenek kamerát.
  2. A 81-es úton a Sörédi bekötő útnál ugyancsak nemrégiben került az oszlop kamerával. A bekötőútról érkező autósokra egyébként egy 60 km-es korlátozó tábla vigyáz a főúton.
  3. A hetes főúton Baracskán már működnek a kamerák.
  4. Enyingen a balatonbozsoki városrészben úgyszintén a héten került helyére az oszlop.

Érdemes figyelni a “Traffic control” táblákat, mivel a KRESZ szerint csak tájékoztató táblák, így nincs meghatározott távolságuk a mérőeszköztől. Jó hír azonban, ha kamerát látunk, de táblát nem, ebben az esetben ugyanis valószínűleg csak forgalomfigyelő- vagy útdíj eszközről van szó.

Segítsük egymást az utakon, osszuk meg, ki hol látott még traffipaxokat! A véleményeket, tapasztalatokat is várjuk az új rendszerrel kapcsolatban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.