Méhsejtek által inspirált Hexa csiszolóvásznak és -papírok!

Nap mint nap találkozunk olyan új technikai vívmányokkal, melyeket a természet ihletett, hiszen ezek azok a működő stratégiák, melyeket az evolúció már évezredek, évmilliók alatt tesztelt és szelektált.

Inspirációkat is meríthetünk belőle, de a megvalósításhoz is kaphatunk ötleteket, ha van egy elképzelésünk, amiben jobbak, hatékonyabbak szeretnénk lenni versenytársainknál.

hexa-csiszolo-termekek-hexa-abrasivesA hagyományos, teli szórású csiszolóanyagok – csiszolópapírok, csiszolóvásznak – a használat során hamar eltömítődnek, mivel a lecsiszolt szemcsék nem tudnak szabadon távozni a csiszolandó felület és a csiszolóanyag közül. Ez két nem kívánt hatást is magával von. Egyrészt a csiszolás hatékonysága jelentősen romlik, amit csak új csiszolóanyaggal tudnunk megfelelően folytatni. Tehát gazdaságilag sem előnyös, mert bár a csiszolóvászon még kellő szemcsézettel rendelkezne, de a eltömődés végett nem képes kifejteni maximális csiszolást.

Másrészt minőségbeli problémák is jelentkezhetnek, ami szintén az eltömődésre vezethető vissza, ugyanis a csiszolóanyag és a felület közé levált csiszolószemcsék, illetve felületről lecsiszolt sorja-szemcsék szorulhatnak, amik a felületet karcolják, így a csiszolás végeredménye nem lesz szép, egyenletes.

A címben is megjelölt méhsejt alakban felszórt csiszolóvásznak gyártását Magyarországon elsőként a Hexa kezdte meg, akik saját gyártósorukon állítják elő csiszolóvásznaikat és csiszolópapírjaikat.

hexa06A csiszolástechnika folyamatos fejlődésével az alapanyagok gyártása is lépést tartott, így minden csiszolási feladatra más és más anyag került kifejlesztésre. A kiváló minőségű alapanyagok – hordozóanyag, korundszemcse, műgyanta – mellett a méhsejt mintázat tette lehetővé a megnövekedett élettartamot, így még az ipari felhasználóknak is költséghatékony megoldást jelent.

Univerzálisan használható csiszolópapírok készülnek a HEXA-nál, melyek otthoni munkához, barkácsoláshoz és professzionális célra is használhatunk. Többféle szemcsemérettel (durva, közepes és finom) kaphatóak, melyeket a gyártás során irányított körülmények között tesznek flexibilissé, ezzel is megelőzve a szemcsék leválását, így egyenletes csiszolási minőséget érnek el a termék teljes felületén.

Kézi- és gépi használatra, lapok és tekercsek formájában, vászon alapon normálkorund szemcsékkel, papír alapon pedig elektrokorund szemcsékkel kerülnek forgalomba a rendkívül kedvező áru termékek.

Cégünk azon szerencsések között mondhatja magát, akik elsőként látták meg a lehetőséget ebben a forradalmian új termékben, s kezdték meg ennek az innovatív csiszolóanyagnak forgalmazását.

Kínálatunkban az alábbi termékek találhatóak meg:

  • Csiszolóvászon méhsejt és teli szórással, A4 és A3 méretben a következő szemcseméretekkel:
    • P36, P40, P60, P80, P100, P120, P150, P180
  • Csiszolópapírok teli szórással, A4 méretben a következő szemcseméretekkel:
    • P36, P40, P60, P80, P100, P120, P150, P180
  • Csiszolóvászon tekercs méhsejt és teli szórással, 115 mm széles, 2 és 50 m hosszúságban a következő szemcseméretekkel:
    • P36, P40, P60, P80, P100, P120, P150, P180
  • Csiszolópapír tekercsek méhsejt és teli szórással, 115 mm széles, 50 m hosszúságban a következő szemcseméretekkel:
    • P40, P60, P80, P100, P120, P150, P180

Az Albaszerszám akár a kis mennyiséget használó, hobbi barkács, akár az ipari mennyiségű csiszolóanyagot használó ipari cégek igényeit is ki tudja elégíteni!

Tekintse meg kínálatunkat és igen kedvező árainkat webáruházunkban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.